Oldal kiválasztása

Regina Brett neve nem biztos, hogy ismerősen cseng a magyar olvasóknak, de érdemes pár percre felfigyelni rá. A kétszeresen Pulitzer-díjra jelőlt amerikai újságírónő évei számának növekedésével és az életében átélt küzdelmek hatására folyamatosan jegyzetelt. Tanulságokat vetett papírra, amiket 45 évesen, súlyos betegsége után publikált egy cikkében. Ez a pozitív írás szárnyra kapott, illetve internetre és email formájában körbejárta a Földet.

Mire az írás visszajutott Reginához, már a következő ajánlással bolyongott az éterben: “Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer ’90 éves’ újságírója tollából: Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát ’90. születésnapom’ alkalmával itt van még egyszer!” Az írónő ekkor még csak 50 éves múlt, így a tanulságok száma is öttel növekedett, amikor  2006-ban újra megjelentette a cikket. Hogy miért öregbítette a közvélemény? Talán a bölcsességek miatt, amiket a mondatok hordoznak. Mindenesetre lefordítottuk nektek, mert úgy éreztük megéri.

 

 

Pozitív igazságok:

1,Az élet nem igazságos, ennek ellenére jó.
2.Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést
3.Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
4.A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik, tartsd velük a kapcsolatot.
5.Ne vedd magad túl komolyan. Senki más sem teszi.
6.Minden hónapban pontosan fizesd a számláidat, akkor békén hagy a világ.
7.A barátaink a szabadon választott családunk.
8.Nem kell mindig minden vitát megnyerni. Fogadd el, ha nem értetek egyet.
9.Sírj valakivel. Gyógyítóbb, mint ha egyedül teszed.
10.Rendben van, ha néha haragszol Istenre, tudja kezelni.
11.Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
12.Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
13.Békélj meg a múltaddal, hogy a jelenbe ne piszkítson bele.
14.Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
15.Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
16.Ha egy kapcsolatot titokként kell kezelni, te ne legyél a kapcsolatban.
17.Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten sosem pislog.
18.Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
19.Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
20.Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
21.Egy író, ír. Ha író akarsz lenni, írj!
22.Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
23.Amikor azért kell küzdeni, amit igazán szeretsz, sose fogadd el a nemet, mint választ.
24.Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágyneműt, vedd fel a csinos fehérneműt; ne tartogasd különleges alkalmakra, mert az mindig ma van.
25.Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.
26.Légy különc most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
27.A legfontosabb nemi szerv az agy.
28.Csak te felelsz a saját boldogságodért, ne hárítsd másokra.
29.Ha nem kérsz, nem is kapsz!
30.Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
31.Mindig az életet válaszd.
32.Mindenkinek mindent bocsáss meg.
33.Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
34.Az idő majdnem mindent meggyógyít. Adj időt az időnek!
35.Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
36.Higgy a csodákban.
37.Isten szeret, mert ő az Isten, és nem azért amit tettél, vagy nem tettél.
38.Ne vizsgáld az életet, hanem éld meg a jelenben.
39.Az öregedés messze jobb alternatíva, mint fiatalon meghalni.
40.A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van, tedd emlékezetessé!
41.Végül csak az számít, hogy szerettél.
42.Az irigység időpazarlás, megvan mindened, ami kell.
43.A legjobb még csak most jön.
44.Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
45.A fohászok lefednek minden emberi érzést.
46.Minden nap menj ki az ajtódon, ott történnek a csodák.
47.Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
48.Csak a testünk lehet öreg. A lelkünk időtlen.
49.Teremts!
50. Az élet nem masnival jön, mégis ajándék.