The autumn flower of sun flare.

Boldogok a mázlisták

Richard Wiseman egyetemi kutató szerint az alábbiak jellemzik a szerencsés embereket:

* pozitívan tekintenek a jövőbe

* elébe mennek a lehetőségeknek

* nyugodtak és nyitottak

* hallgatnak a megérzéseikre

* a kudarcból is előnyt kovácsolnak

* élnek a pozitív önmegvalósító jóslatokkal

Richard Wiseman professzor a tapasztalatait a Szerencse- faktor című könyvében gyűjtötte össze. Az egyetemi tanár szerint a legfontosabb dolgokban minden attól függ, hogyan állunk hozzá.

Richard Wiseman
Richard Wiseman

A professzor állítja: a mázlisták pozitív jövőképpel rendelkeznek, nyitottak és nem idegeskednek, ugyanakkor nem csak észreveszik, de értékelik is mindazt a jót, ami történik velük. Hallgatnak a megérzéseikre, és görcsölés nélkül próbálnak olyan lehetőségeket teremteni, amiket megragadhatnak.

– Könnyebb a hibás tetteink vagy a lustaságunk miatti eredménytelenséget a szerencsétlenségre fogni, önigazolásként pedig a céltudatosan dolgozó, eredményes másikat mázlisnak nevezni. Csakhogy ez nem viszi előbbre az embert. Igenis aktívan részt kell venni az életünkben, hogy a terveink megvalósulhassanak.

Azért szerencsétlenek az emberek, mert a boldogtalanságukkal vannak elfoglalva, és ahol csak lehet, panaszkodnak. Ezzel pedig kihatnak mások túlélőprogramjára, vagyis azok napját és hangulatát is elrontják. Példaként több hírességet lehetne találni, – az örök pesszimisták nem tudnak, mit kezdeni a szerencséjükkel, inkább engedik, hogy egy-két negatív vélemény eluralkodjon rajtuk. Baj az is, hogy az emberek elérhetetlen álmokat kergetnek, lottószámokban reménykednek, ahelyett, hogy olyan terveket dédelgetnének, amik róluk szólnak, és amiket a saját erejükből képesek megvalósítani. Ezek az apró lépések visznek mindenkit előre. 

Szinte bárki kivétel nélkül lehet szerencsés, mert amit célul kitűz maga elé, megvalósulhat!

Molecular Thoughts

Agyi programozás

Ha eldöntöm, hogy kisétálok azon az ajtón, akkor könnyű szerrel meg tudom ezt tenni igaz, ha van előttem az ajtó? De egy kicsit menjünk mélyebbre és vizsgáljuk meg a szabad akaratot. Meg fogsz lepődni, mire jutottak a tudósok. Vajon miért ötlött eszembe, hogy kimenjek az ajtón? Mi kapcsolta be ezt a késztetést? Ha bárki bármit megtehet, amit csak szeretne, aminek örül, akkor miért boldogtalan ennyi ember? Talán éppen emiatt?

Vajon létezik szabad akarat vagy sem?

Viccen kívül, ha valaki elkezdi keresni önmagát, vajon honnan indult el ez a késztetése? És hogyan működik az agyunk? Létezik tudatos szféra, amiről tudunk. De emellett létezik tudat előttes is, melyre éppen most nem gondolunk (pl. tavalyi nyaralásunk). Ha rá gondolunk rögtön tudatos lesz. És létezik tudattalan is, melyről nem tudunk de módosult tudatállapotban pl. meditációban feltérképezhető és ez még mindig az elméhez köthető.
Még a mély spirituális élményeink is, melyeket a meditáció segítségével is megélhetünk. Hiszen az agyunk jobb (intuíció) és bal (logika) féltekére osztható és a jobb okoz számunkra egységélményeket.

Az agyad már előre eldöntötte, hogy hogyan döntesz mielőtt TE döntenél

És akkor jöjjön most valami egészen döbbenetes: Mikor döntenünk kell két dolog közül, hogy melyiket válasszuk, akkor az MRI kijelzi 6 másodperccel hamarabb, a mi választásunk előtt, hogy mit fogunk választani. Ez a tudattalanban már kiderül, mielőtt döntést hozunk. Szóval mielőtt döntünk pl., hogy melyiket válasszuk és meghozzuk a döntést: a tudattalanunkban 6 másodperccel hamarabb megjelenik a döntés. Hihetetlen igaz? És vajon mire fogja az emberiség ezt felhasználni? Persze, ha éppen hirtelen egy kocsi akar elütni minket, akkor nem valószínű, hogy 6 másodperccel korábban meghoztuk a döntést, hogy félreugrunk, hiszen ez már az életösztönhöz köthető inkább…

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.