Soha ne mondd, hogy soha

Váltani minden életkorban nehéz, de a vég mindig az új kezdetét jelzi. Önszántunkból történik, vagy külső behatásra, édes mindegy, mert az ismeretlen egyben misztikus és megfoghatatlan is.

Ne várd a nyarat, ha itt a tavasz, és ne sóvárogj az ősz után, ha friss hó ropog a lábad alatt. Élj a mának és vedd észre a mindennapokban rejlő ígéretet. A fejlődés bennünk van, rajtunk múlik, tudunk–e élni a lehetőségekkel.

A rendszerváltás áldozatai a most negyvenes évei közepén járó emberek, akik nem is oly régen a „biztosba” születtek bele. Dolgozni akkor is kellet, sőt – mondhatni akkor kellett igazán. Azért be kell látni, hogy ez a korosztály igencsak hátrányos helyzetben van. Nem pusztán azért, mert az idő vasfoga szemmel látható, és mert nem csak a bőrük vesztette el rugalmasságát, hanem sajnos a gondolkodásuk is. Abban az időben még nem voltak ennyire korszerű eszközök és nem volt ennyire sokoldalú lehetőség sem. Be kell látni, hogy aki ledolgozta a nyolc, tíz óráját, annak jutott-maradt is, és nem csak élelemre, vagy rezsire futotta. De mit tehet az, aki ebbe szocializálódott? Annak megszűnt minden lehetőség, vagy ha nem, óriási anyagi áldozatok árán tud plusztudáshoz jutni. Kétségtelen, hogy a mai fiataloknak sokkal több lehetőség jut szakmai téren. De ahogy mondani szokták, ahol az egyik helyen többet ad az élet, ott kevesebb jut másból. Kár bölcselkedni, dogmákban gondolkodni és elméleteket gyártani. Ideje észrevenni, hogy aki nem tanul, nem fejlődik, nem képezteti magát, csúnyán lemarad és nem csak munkában, hanem a társadalmi ranglétrán sem jut előrébb.

A kérdés: egyáltalán létezik-e ilyen. Nem mindegy? Urak, hölgyek negyvenes-ötvenesek, élni a mának kell, mert most ma van, és soha sem késő tenni azért, hogy a világ, az életszemlélet változzon.