Legyen otthon a lakásban! – A Skorpió


“Isten csak annak tiltja meg, hogy egyék a tudás fájáról, aki abba belepusztul. Aki a jelenségek mélyére hatol, az feléled tőle.” (Thomas Ring)

Az állatöv nyolcadik jegye, rengeteg energiát hordoz magába. Fizikai és lelki erőforrásai kiapadhatatlanok, hatalmas erővel rendelkezik. Víz elem és szilárd jegy, ennek következtében a víz elemek megszilárdulnak és felerősödnek benne. A Bika jegy poláris hatása érvényesül benne, ezért szilárd kapcsolatra törekszik, amelyben birtokolhat. Arra törekszik, hogy biztonságban éljen és fontos számára a szexuális kielégülés, mert ennek hiányában bizonytalanná válik érzelmileg és fizikailag is.

Különleges szuggesztív erővel rendelkezik, megvan benne a lelki uralkodási vágy. Csupa-csupa ellentmondás, mert amíg egyfelől töprengő befelé forduló alkat, másfelől nyitott típus, aki kutakodva tekint a külvilág felé. Mágikus erővel rendelkezik, gondolataiban, cselekedeteiben szívós és temperamentumos.

Oscar Adler a Skorpiók belső lelki vívódásáról így vélekedik: a kettősség félelmetes ereje vagy fekete, vagy fehér mágiába torkollik. Nála köztes nem létezik. Vagy végiggondol vagy végigél valamit.

Lakását a személyes tárgyak, bútorok sokszínű stílusainak keveredése jellemzi. Ez teszi őt kiismerhetetlenül érdekessé, az otthonát pedig változatossá. Titok és elegancia, ahol egymás mellett megtalálhatók az antik, az egzotikus, a modern és a retró irányzatok. Lakhelye igazi Csipkerózsika-otthon, vagy elvarázsolt kastély.

Az őszi erdő misztikus varázsát felidéző színekben pompázó, meleg tónusú képekkel díszített falak feldobják az amúgy sem átlagos vagy unalmas otthont. Színei a természetet tükrözik: padlizsán lila, mélykék, bordó, mély narancs, barna. Kedvencei a természetes alapanyagú és a fából készült bútorok, a vászon textíliák, vesszőből készült kosarak, kaspók, de a kerámiát és a színes üvegvázákat is kedveli. A hálószoba nála tabu, oda csak az mehet be, akiben maximálisan megbízik, akit szívesen invitál az ágyába is.

A falak színe a tört fehér, ezüstös beütéssel, hiszen a többi színt egyéb dolgokban kombinálja. A Skorpió jegyű ember szívesen ad menedéket árva kiskutyának, kiscicának, akik otthonának természetes lakói.

A Skorpió betegséghajlamai: Az altest megbetegedése, fertőzések. A here, prosztata megbetegedése, hölgyeknél a női betegségek, pl.: ciszta, aranyér. Az orr, nyelv megbetegedése, fertőzése, vagy gócok kialakulása. Védekezés, megelőzés: a rendszeres étkezés fontos lenne, mivel erre kevés időt szakít. A természetes alapanyagú ruhák használata ajánlott, érzékeny bőre nem bírja a kevert vagy műszálas holmikat. Fontos a sport, ahol felszabadíthatja agresszióját. A szabad levegőn, a természetben eltöltött idő jó hatással van az idegekre, ezért, ha teheti éljen e lehetőséggel, szívjon minél több friss levegőt.

A kertes ház az ő világa, ahol kedvére visszavonulhat és feltöltődhet pozitív energiával. Ha a kényelme nincs kielégítve, teljesítőképessége és munkakedve csökken.

A Skorpió gyermek pszichológiai motivációja és otthona

Kissé féltékeny, birtokló gyermek, legszívesebben kisajátítaná a környezetét. Ha úgy érzi, hogy mellőzik, megsértődik. De jaj annak, akire megharagszik, mert nagyon nehéz kiengesztelni. Számára tabu, vagy titok nem létezik. Rendkívül jól kombinál, ha hall valamit, továbbadja. Kíváncsisága folytán semmit nem lehet előtte titokban tartani, vagy elrejteni. Ügyes nyomozó, akit vonz minden tiltott dolog. Szexualitása korán kifejlődik, ezért vigyázni kell arra, hogy mi zajlik előtte. Következetes neveléssel kell rábírni az önfegyelemre és arra, hogy másnak is jár a szabadság. Mivel önmaga titkolózó, korán önálló, ezért tiszteletben kell tartania mások akaratát. Kevés dologtól ijed meg, roppant bátorsága folytán nem riad vissza a mélységtől, a magasságtól vagy a nagy sebességtől. A külvilág csodálkozik korai önállósága és vakmerősége láttán. Rejtegeti tárgyait, emlékeit; tiszteletben kell tartani erős akaratát és azt, hogy távolról sem tucat személyiség. Rendkívül gazdag érzelmi világát mélyen éli meg. Együttérző gyermek, akit hagyni kell a maga tempójában, a saját világában fejlődni. A kalandos mesevilág és az emberfeletti erővel megáldott hősök a kedvencei. Szobája, személyes tárgyai nagyszerűen tükrözik egyéniségét.

Tanuljon meg lazítani, elfogadni és nem utolsó sorban várni, amíg megérik az idő a változásra!

Szeifert Zsuzsa

Forrás: http://hu.ezo.tv/cikkek/legyen-otthon-a-lakasban-a-skorpio.html

Megosztás ismerősökkel

  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Iwiw

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.